444: Az MSZP-s Molnár Zsolt egyeztetett a rendőrökkel, hogy kihozza az MTVA-ban tartózkodó képviselőket

Unyatyinszki György 2019-02-07 13:26:00
Új megvilágításba helyezi a decemberi ellenzéki fellépést egy kiszivárgott jegyzőkönyv.

A 444.hu birtokába került MTVA-s jegyzőkönyv szerint a közmédia épületébe tavaly decemberben bejutó ellenzéki képviselők kihozásáról egyeztetett a rendőrséggel és az őrökkel a Kunigunda úti székházhoz kiérkező Molnár Zsolt. Emlékezetes, az ellenzéki képviselők a túlórák ellen tiltakozók 5 pontját szerették volna beolvasni a közmédiába.

A szöveg szerint azért kérték Molnárt arra, hogy érje el a képviselők távozását, mert az MTVA birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, aminek eredményeként akár rendőrökkel is eltávolíthatták volna az ellenzéki képviselőket. Erre - a kormány számára is vélhetően kínos jelenetre - végül nem került sor, ugyanis a rendőrök nem mentek be, de a székház fegyveres őrsége végül másnap kidobta a képviselőket, miután újra visszamentek.

Molnár Zsolt a 444 kérdéseire nem minden részletre kiterjedően emlékezett. A jegyzőkönyvben az szerepel, hogy egy kapun Molnárt külön beengedték, a képviselők élő közvetítésén viszont az szerepelt, hogy Molnár arról beszél, hogy be kellett neki is másznia a kerítésen és az őrökkel is vitatkozott. Amikor a képviselők végül megegyeztek abban, hogy elhagyják az épületet, akkor az egyik ellenzéki képviselő szerint meg is köszönte kifelé menet Molnárnak az őrök parancsnoka, hogy közbenjárt a távozásban. Molnár erre nem emlékszik, mert telefonált kifelé menet.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.