Idén már követi az állam, hogy hol nyaralunk

Unyatyinszki György 2019-01-21 07:52:00

Az idei év egyik szinte figyelmen kívül hagyott jogszabályváltozása, hogy adatbázisba rendezi a magyar állam, hogy ki hol vett ki vendégéjszakát az országban.

Az adatbázis alapja, hogy a szállásadóknak eddig is el kellett számolnia azzal, hogy ki nyaralt náluk, ez alapján fizették be a rájuk vonatkozó adónemeket. Mostantól azonban ez nem csak a szállásadók elszámoltatására lehet alkalmas, hanem a pihenőkére is.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NeTAK) tehát rögzíti a vendégéjszakát elköltő személyek nevét, az éjszakák számát, közvetve pedig annak költségét is vissza tudják majd keresni. Az adatokat a Nemzeti Turisztikai Ügynökség kezeli, a különböző szállóknak pedig első körben már legkésőbb idén június 30-ig adatot kell szolgáltatniuk vendégeikről. Ezt követően naponta frissíteniük kell a rendszerben a vendégeket. A panziók szeptember 30., az "egyéb szállásadók" pedig december 31-ig kell, hogy csatlakozzanak a rendszerhez.

Az adatbázis eredetileg csak az NTÜ-nek szolgálna pontos statisztikák készítésére, de szeptember 30-tól a rendőségnek is lesz hozzáférése az adatokhoz. A rendőrség a szálláshelyek tudta nélkül is kereshet majd az adatok között, illetve közvetlenül kérheti adatok kiadását.

via Balatontipp.hu

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.