Bojkottot hirdet az LMP a rabszolgatörvényt alkalmazó multik ellen

Unyatyinszki György 2019-01-09 14:41:00

Andy Vajna milliárdos kormánybiztos felesége, Vajna Tímea  budapesti fánkozója előtt jelentette Vágó Gábor, az LMP politikusa, hogy bojkottot hirdetnek a NER-rel látványosan együttműködő, a rabszolgatörvényt alkalmazó cégekkel és multikkal szemben.

Példaként említette, hogy a törvény életbe lépése óta a Henkel magyarországi leányvállalata 68 órára emelte a heti munkaidőkeretet az üzemeiben, azaz már lehetnek olyan dolgozók, akik hétköznapokon 12-12 óra műszak után még hétvégén is dolgoznak 8 órát, ha a Henkel beosztja őket - mondta Vágó. A politikus arra biztat, hogy a cég mosószereit, ragasztóit, különböző vegyipari termékeit ne vásárolják az állampolgárok. Az emlegetett Henkellel 2016-ban (is) kötött stratégiai megállapodást a kormány.

Vágó szerint az Orbán-kormány kiszolgáltatottá tette az országot, mikor előnytelen szerződést kötött az oroszokkal Paks II. építésében, valamint a kínaiakkal a Budapest-Belgrád vasútvonal építésében. Ehhez hasonlatos szerinte, ahogy a magyar munkavállalókat kiszolgáltatja a nemzetközi tőkének, ezért fogadták el erővel a rabszolgatörvényt is.

A vásárlók a bolti választásukkal is kinyilváníthatják nemtetszésüket

- mondta Vágó. A sajtótájékoztató helyszínéül is azért Vajna Tímea fánkozóját választotta, mert Vágó szerint pontosan tudni lehet, hogy adóforintokból működtetheti a helyet, abból a pénzből vihette magánrepülőn a macskáját az Egyesült Államokba, amit a férje "zsebelt be" a magyar embereken.

Szólj hozzá!

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok.