A pénteki buli helyett inkább az utcára vonultak az emberek Budapesten

Fehér Buda 2018-12-22 06:55:00
Szégyelld magad, János!

A kormány és a köztársasági elnök ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt azt követően, hogy Áder János aláírta az önkéntes túlmunkaidő bővítéséről és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényeket, írja az MTI. A "Szégyelld magad, János!" címmel meghirdetett demonstráción Donáth Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke azt hangsúlyozta: az egész ország közös sikere az ellenállás, hiszen nem csupán Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban, sőt Európa-szerte tiltakoztak a kormány politikája ellen. "Legyen 2019 az ellenállás éve!" - hangoztatta.


Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja felidézte, hogy a kormányzati propaganda "Soros-bérenceknek", keresztényelleneseknek bélyegzi a tüntetőket, pedig szerinte az embereknek csak elegük van abból, hogy egy csapat "kivénhedt despota" el akarja venni a jövőjüket. Úgy fogalmazott: jobb, ha ez a "mocskos, áruló kormány" megszokja, hogy ezentúl más lesz az ellenzéki politika.

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke felidézte, hogy 32 éve Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval együtt tüntetett a Lánchídon a demokráciáért, mára viszont ők váltak a demokrácia és a nép "legfőbb ellenségeivé". "Nem akarunk rabszolgák lenni a saját hazánkban" - jelentette ki. Követelte, hogy a jövőben ne az Országgyűlés, hanem a nép válassza a köztársasági elnököt.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy az emberek leváltsák a "maffiaállamot", és ha Orbán Viktor békét akar, mondjon le. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egy Áder Jánost ábrázoló marionettbábut vitt a színpadra, mert - mint mondta - a köztársasági elnök nem más, mint Orbán Viktor bábja.
 

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a nemzet jobboldaltól baloldalig egységesen felsorakozott a kormánnyal szemben, mert ez a rendszer a nemzet ellensége.Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt mondta, jogállamot akarnak, demokráciát, valamint azt, hogy nyolc óra munkából tisztességesen meg lehessen élni. Hadházy Ákos ugyancsak független országgyűlési képviselő szerint ha erőt mutatnak, akkor ki lehet harcolni, hogy visszavonják "a jogtipró törvényeket".

Bősz Anett független országgyűlési képviselő, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy vélekedett: a köztársasági elnök "nem választhatja a nemzet egysége helyett a kormány egységét". Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, januárban nem lehet más program, mint hogy "megáll az ország". 

A demonstráció résztvevői a Kossuth Lajos téren gyülekeztek, majd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt menetével egyesülve a Nádor utca, Széchenyi tér, Lánchíd útvonalon a budai Várba, a köztársasági elnök hivatala elé vonultak. A tüntetők megtöltötték a Sándor-palota előtti területet.A demonstrálók nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, valamint feltűnt momentumos, MSZP-s, DK-s, jobbikos, LMP-s és párbeszédes zászló is. Több árpádsávos zászlót is lehetett látni.

Győrben mintegy kétszázan gyűltek össze a városháza előtt pénteken kora este, a demonstrációhoz csatlakozott ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum Mozgalom és a Magyar Szolidaritás Mozgalom győri képviselői mellett megjelent Harangozó Tamás. Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, "példát mutatunk mindenkinek, hogy lázadni kell", és a lázadás csak most kezdődik. A résztvevők a mintegy másfél órás demonstráció során rendőri biztosítás mellett, békésen először a Fidesz Király utcai irodájához, végül a Kisalföld című megyei napilap nyomdájához vonultak.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.