Három halálos áldozata is van a Strasbourgi vásárban kitört lövöldözésnek

VPP 2018-12-12 07:59:00
A tettest még mindig nem sikerült elkapni, óriási erőkkel keresik.

Ahogy tegnap mi is megírtuk, egy férfi kezdett el lövöldözni Strasbourgban, a karácsonyi vásár közelében. Akkor még csak egy halottról lehetett tudni, de a legfrissebb információk szerint már három életet követelt a merénylet – közölte Christophe Castaner francia belügyminiszter szerdára virradóra, pontosítva  a korábbi híreket, amelyek szerint négyen vesztették életüket. Elmondása szerint még tizenkét ember sebesült meg, hatnak kritikus az  állapota.

Magasabb terror készültségi szintet rendeltek el, megerősítik a határok és a karácsonyi vásárok védelmét, hogy elejét vegyék hasonló támadásoknak. Castaner elmondta, hogy az elkövető kétszer is tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel kedd este. Először 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Mint mondta: az elkövető továbbra is szökésben van, de a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

Fotó: MTI/EPA/L’Alsace/Maxppp


A miniszter úgy fogalmazott, a fegyveres férfi ismert ismert a rendőrség előtt, de terrorizmushoz nem köthető bűncselekmények miatt. Franciaországban és Németországban is elítélték korábban, börtönben is volt.  A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, aki szerepel a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán.

Castaner közölte, feloldják a kijárási korlátozásokat, miután több városrész órákon át le volt zárva. A karácsonyi vásár környékén lévő épületekben biztonságba helyezett emberek időközben ezeket elhagyhatták. A miniszter bejelentette, a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket, felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest.

Hozzátette: a városi iskolák nyitva lesznek szerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják. Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők – saját felelősségükre – elhagyhatták az épületet. Ezt Antonio Tajani, az EP elnöke közölte az ülésteremben összegyűlt képviselőtársaival. A városközpontba készülőknek elmondta, oda csak egy a rendőrség által biztosított konvojjal tudnak eljutni. (MTI)
 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.