Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Végre kisöpörhetik a homepátiás szereket a lakások gyógyszeresfiókjaiból

Unyatyinszki György
2018. december 10. hétfő, 16:48
"A termék hatásossága nem bizonyított"

 

- és ez még egy finom javaslat, amit fel kellene tüntetni Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a homeopátiás készítmények ajánlásakor a betegek számára. A szakember a hvg.hu-nak nyilatkozott arról, hogy az új - még elfogadás előtt álló - egészségügyi törvénycsomag elrendelné, hogy a bizonyítottan hatás nélküli, legfeljebb csak placebóként használható szerekről írásban tájékoztatni kell a betegeket, ez a kötelezettség a patikusokra és az orvosokra vonatkozna elsősorban.

 

Hankó szerint az irány jó, mert visszaszoríthatja a hatástalan szerek fogyasztását, aminek valljuk meg, kisebb kultúrája alakult ki hazánkban, amolyan "alternatív gyógymódként" használták. Pedig a betegek számára előfordult, hogy még káros is volt: egyrészt azt hihették sokan, hogy valóban meggyógyulhatnak, miközben lehet csak romlott az állapotuk, másodsorban pedig előfordulhattak olyan összetevők, amelyek önmagukban károsak lehettek a beteg szervezetre.

 

A Magyar Homeopata Orvosi Egyesületet nem válaszolt a lap számos kérdésére, hogy mit szólnak ahhoz, hogy törvény mondhatja majd ki, hogy az általuk támogatott szerek haszontalanok, (sőt, késleltethetik a valóban segítő kezelések megkezdését), vagy hogy erről ők hogyan tájékoztatták eddig a betegeiket. A szervezet írásban mindössze annyit válaszolt, hogy a szerek gyártásának hasonló feltételei vannak, mint a hagyományos gyógyszerekének, illetve az általuk elfogadott kutatások szerint igenis hasznosak a homeopátiás készítmények.

 

 

Még nem megmondható, mennyire hamar tűnhetnek el ezek a szerek

 

- derült ki a lapnak nyilatkozó szakértők véleményéből. Ugyanis a már piacon lévő készítményekkel nem annyira szigorú a szabályozás, az új készítmények engedélyezési eljárása során nem kell a hatékonyságot igazolni, csak azt, hogy ártalmatlanok az egészségre, illetve a használathoz szükséges dokumentációt kell benyújtani.

 

Lényeg a lényeg, a módosítás után elvileg nem lehet majd gyógyszernek hívni a homeopátiás szereket, bár ez konkrétan nem szerepel a javaslatban. Mégis, ez talán sok betegnek felnyithatja a szemét.

 

comments powered by Disqus
Van még itt cikk a témában:
Twitter megosztás Google+ megosztás