Osztrák bíróságon hazudott a zalai nő, most vádat emeltek ellene

ugytudjuk.hu 2018-12-06 09:27:00
Tolvaj fiát próbálta védenia hamis tanúzással, de lebukott.

A fia lopási ügyében egy osztrák bíróság előtt tett vallomása következményeként hamis tanúzás miatt emeltek vádat egy zalai nő ellen - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Pirger Csaba közölte: a Grazi Tartományi Bűnügyi Bíróságon rablás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás folyt 2016 őszén egy fiatal magyar férfi ellen. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy néhány hónappal korábban egy osztrák faluban ellopott két, összesen mintegy 400 eurót érő kerékpárt.

A férfi tagadott, azt állította, hogy a kérdéses időben otthonában, Pókaszepetken egy rendezvényen volt. Védője indítványozta, hogy tanúként hallgassák meg az édesanyját, aki egyébként végig jelen volt a tárgyaláson, a fiával közösen rablás és más bűncselekmények miatt ugyanis ellene is bírósági eljárás folyt.
 


A jelenleg 48 éves nő nem élt a vallomásmegtagadási jogával, ezért figyelmeztették a hamis tanúzás következményeire. Az ezek után tett tanúvallomásában azt állította, hogy a lopás idején a fia vele együtt Pókaszepetken tartózkodott.
   


A grazi bíróság az anya vallomását nem fogadta el, a férfit bűnösnek találta lopásban. Az asszony ellen a - lakóhelye szerint illetékes - Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség emelt vádat büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás  miatt.
 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.