Unyatyinszki György
2018. november 12. hétfő, 08:35
A Forma 1-es verseny végén szálltak bele az éllovasba Verstappenbe, aki vérszemet kapott.

A szemem elé ne kerüljön a peddockban! - mondta dühösen a brazil nagydíjat követően Max Verstappen, a Red Bull versenyzője, miután egy ritkaságszámba menő incidens miatt elvesztette az addigi biztos vezetést és csak a második helyet szerezte meg Hamilton mögött. Az üzenet címzettje az az Ocon vol, aki a verseny vége felé oldalról nekiment és Verstappent.

 

Ocon épp friss gumikkal tért vissza a pályára, úgy gondolta, hogy visszavenné körhátrányát az akkor már biztonságos versenyzésre törekvő, stabilan vezető Verstappennel szemben. Azonban ahogy mellé ért, az ütközést is felvállalta, végül mind a ketten megpördültek. Ugyan visszatértek a versenybe, de Hamilton köszönte szépen a lehetőséget és behúzta a versenyt.

 

A boxutcában végül össze is találkoztak, Verstappen lökdösni kezdte Ocont. A többi versenyző nem szólt közbe, hagyta a csetepatét. A kisebb dulakodásnak végül az egyik versenyfelügyelő vetett véget. Verstappen még kifelé sétálva is jelezte, hogy megjegyezte magának Ocont.

 

Verstappen vs. Ocon after Brazil GP (Formula 1 race 11/11/2018)

Verstappen vs. Ocon after Brazil GP (Formula 1 race 11.11.2018)

 

fgf

comments powered by Disqus

Csak rajtad múlik, élsz-e a lehetőséggel.

Már azt is tudni, miért.

Nem éppen a jól megszokott Télapó-ruházat.

A hatos lottó nyerőszámai.

Egy 62 éves asszony meghalt, előtte órákon át hiába várt ultrahangra.

Twitter megosztás Google+ megosztás