Már képviselői csoportja is van a Parlamentben a Mi Hazánk Mozgalomnak

Farkas Bazsi 2018-11-10 12:20:00
De ez még nem frakció.

Képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra elnökhelyettes.

Közölte, sem anyagi, sem felszólalási lehetőségeik nem bővülnek a lépéssel, amelyről hétfőn tájékoztatják a házelnököt, csupán azt kívánják kifejezni, hogy "már nem négy magányos farkasként" folytatják a politizálást, hanem egységben, együttműködve, megjelenítve a Mi Hazánk Mozgalom politikáját.

Dúró Dóra elmondta: mindenféle politikai taktika nélkül döntenek majd arról, mely javaslatokat támogat a törvényhozásban a képviselői csoport. "Szorosabb, politika jellegű együttműködésre nem készülünk egyik párttal sem" - mondta a képviselő.

A csoportban négy, korábban a Jobbik színeiben mandátumot szerzett politikus foglal helyet. Dúró Dórát május végén zárták ki az ellenzéki frakcióból, a Toroczkai László vezette Mi Hazánk megalakulásával annak politikusaként politizál.     Volner Jánost egy hónapja zárták ki a Jobbik képviselőcsoportjából, emiatti tiltakozásul két képviselő - Apáti István és Fülöp Erik - követte őt. A három politikus szerdán jelentette be, hogy a jövőben a Mi Hazánk színeiben politizálnak és kérték felvételüket a pártba. 
 

(MTI)

Szólj hozzá!

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.