Farkas Bazsi
2018. november 8. csütörtök, 07:06
Tudom, hogy erre senki nem kíváncsi, de még videón is tudom mutatni az akciót.

A Való Világot senki sem nézi, ez pontosan ugyanolyan, mint amilyen a Dallas volt a 90-es években. Ráadásul én még vagyok annyira szellemi mocsárba süllyedő is, hogy azt is be merem vallani, hogy egészen jól tudok szórakozni az agyhalottakon. Azért igazságtalan nem akarok lenni, a Villába beköltözött huszénvesek semmi mást nem tesznek, mint amit ez a korosztály szokott egy sima péntek, vagy szombat este. 

 

Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire kell vagányság, merészség vagy éppen a full felelőtlenség, hogy mindezt úgy csinálják, hogy egy ország nézheti közben őket. De ha őszinte akarok lenni, akkor azt gondolom, hogy az ingerküszöb annyira magasan van az embereknél, hogy egy meztelen mell, punci vagy farok azon kívül, hogy fél pillanatot vetünk rá, már különösen senkit sem érdekel. 


Ezek a mai fiatalok mi? Egyébként csak annyi történt, hogy a világ visszakanyarodott a 70-es évek szexuális szabadságához. 

 

Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a rizsa senkit sem érdekelt, úgy hogy jöjjön a lényeg: kedden este, alig 48 órás ismeretség után Krisztián és Cintia gyorsan összedugták amilyük van.

 

 


Csoki is bevezette volna a csokirudat a málnásba, csakhogy Reninek kiugrott a válla a tapperolás közben, így a mentőknek kellett jönniük.

 

 


És végül még egy kis cici. Ginu megmutatta, hogy milyen cicije van. A mi bükfürdői Zsuzsunk pedig felmérve a terepet elmondta, hogy neki ugyanilyen didikói vannak.

 

 


Még több csöcsért pedig ide lehet kattintani. A nap legfontosabb híreinek közlése után asszem megérdemlek egy kávét! 
 

comments powered by Disqus

Celldömölk mellett történt tragédia.

Az NB1 utolsó helyezettje fogadja az NB2 utolsó helyezettjét.

Azt mondjuk így már nehéz eldönteni, hogy a műsorszám, vagy a reakciója a döbbenetesebb.

Twitter megosztás Google+ megosztás