Hende megint nem vitázott a parlamentben, most a lezárt határátkelőkről

Unyatyinszki György 2018-10-30 10:56:00

Tervez-e tenni bármit is a kormány, hogy a nyugati határon élőknek benzinköltséget és időt takarítson meg azzal, hogy újranyíljanak az osztrák kormány által a hónapban lezárthatárátkelők - tette fel a kérdést a kormánynak, illetve Hende Csabának (és V. Németh Zsoltnak), illetve a kormány tagjainak Ungár Péter, az LMP képviselője kedden a parlamentben. Hende és a kormány tagjai nem voltak jelen az ülésteremben.

Ungár Péter

A Fideszt arról kérdeztem volna, ha tiszteletüket teszik a Parlamentben, hogy mit kívánnak tenni az osztrák kvázi határzár ügyében, ami inkább szól a magyar munkavállalók ellen, mint a migránsokról.

Szombathely fideszes képviselője hónapok óta nem reagál, és ha lehet, távol marad azoktól a vitáktól, ami a térségben zajló problémákat feszegeti. Ungár kitért arra is, hogy Hende meglehet azért marad távol, mert épp egy kamudíjkiosztón veszt részt - a csalásnak tűnő díjkiosztó vállalkozásról hétfőn írtunk.

Hende Csabát is behúzta a csőbe a szombathelyi pénzért vehető díjak átadója

2009-ben indult elsőként város, aztán megye, végül pedig már országhódító útjára a Citistar Celention. Nem, nem elírás a díjátadót Celention néven hívta életre a citistar.hu. A díjátadót azzal hirdetik, hogy szakmai elismeréseket adnak át, szakmai zsűri dönt a díjazottakról. Közben annyira keszekusza az egész díjazási rendszer, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.