Agyrém: újra kapható lesz az orrszarvú és tigriscsont Kínában

Unyatyinszki György 2018-10-30 11:36:00

Lassan olyan érzése támad az embernek, mintha most már eldobta volna a gyeplőt az emberiség és úgy száguldunk a katasztrófa felé, ami a bolygónk élővilágának megmaradását illeti. Nem elég, hogy az ENSZ is arra figyelmeztetett, hogy a klímacéljaink nincsenek összhangban a világországainak szén-dioxid kibocsátásával (főleg az EU, USA, Kína kibocsátása) és most már radikális változtatásokra lenne szükség, hogy valami megmaradjon abból ebben az évszázadban, ahogyan a Földet most ismerjük, Kína újabb szöget ütne a veszélyeztetett fajok koporsójába.

Az 1993-ban elfogadott tilalmat fellazítva Kína "engedélyezni fogja különleges körülmények között" az olyan veszélyeztetett fajok, mint a tigris és az orrszarvú csontjaiból készült termékek kereskedelmét. A fogságban nevelt (veszélyeztetett) állatok esetében a fajmentési programok erősítése helyett ugyanis lehetővé teszik, hogy felhasználhassák "kutatási és gyógyászati célból" az állatok csontjait, illetve állami felügyelettel kereskedni is lehet majd velük.

"Speciális körülmények között megerősítjük ezen termékek kereskedelmének és használatának szabályozását és minden vonatkozó lépést engedélyeztetni kell, a kereskedelem mennyiségét pedig szigorúan ellenőrizni fogjuk" - olvasható a közleményben.

Tigriscsontokat és orrszarvútülköt a hagyományos kínai gyógyászat használja annak ellenére, hogy nincs bizonyíték hatékonyságukról a betegségek kezelésében, és az állatok leölése komoly hatással van populációjukra.

Természetvédők azonnal elítélték a kínai kormány döntését. A Természetvédelmi Világszervezet (WWF) szerint a tilalom enyhítését célzó kínai lépésnek "pusztító következményei lehetnek világszerte", mivel lehetővé teszi, hogy az orvvadászok és az állatkereskedők a legalizált kereskedelemre hivatkozva folytathatják tevékenységüket. "Mivel igen csekély számú a tigris- és a rinocéroszpopuláció és számtalan veszély is leselkedik rájuk, az állatok részeivel folytatott kereskedelem engedélyezésével Kína túlságosan kockázatos vállalkozásba kezd" - hangoztatta Margaret Kinnaird, a WWF illetékese. Ez a döntés ellentmond a kínai vezetés közelmúltbeli vállalásainak az illegális vadállat-kereskedelem terén - tették hozzá.

Már napjainkban is léteznek Kínában, illetve régóta engedélyezett a tigrisek tenyésztése farmokon, az állatok csontját állítólagos gyógyászati célokra használják fel - az Environmental Investigation Agency brit szervezet szerint. A farmok működtetői állítólag vizsgálják rinocéroszok tenyésztésének lehetőségét is, bár az állat a tigrissel ellentétben nem őshonos a kelet-ázsiai országban.

Horrific drive to Extinction II - Brutal Farming of endangered tigers for skin and bones

Humans are driving driving animals and mammals close to extinctions. Lets us all unite together to conserve the earth, her resources and inhabitants. My website on environmental and wildlife conservation will be coming up soon. Please help lend us your support. Thank you!!!

Becslések szerint vadon mintegy 3890 tigris él, a kínai farmokon több ezret tenyésztenek gyakran nyomorúságos körülmények között.

via MTI

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.