36 éve még a Haladás mutatott valamit a régi, szép, magyar futballból

Kovács Lilla 2018-10-28 18:52:00
Nem is olyan nagyon rég még az AC Milan verte 1-0-ra a Haladást, nem a Honvéd.

Rájár a rúd a Hali-szurkolókra az idei szezonban, a csapat ugyanis 12 meccsel a háta mögött 5 ponttal az utolsó helyen áll a bajnokságban. A csapat legutóbb augusztusban győzött, akkor a Puskás Akadémiát verte meg 2-1-re hazai pályán Karol Mészáros két góljával. Azóta viszont már a döntetlennek is örülni kell, és lassan már Horváth Ferenc is csak a kecskeáldozásban látja a menekvést.

 

A Hali edzőjének már nincs más ötlete, kecskét áldozna a kezdőkörben

Ahogy már tegnap megírtuk, a sereghajtó Szombathelyi Haladás az utolsó tíz percben emberhátrányban futballozva 1-0-ra kikapott a Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A Halinak sorozatban ez volt az ötödik veresége, és immár nyolc mérkőzés óta nyeretlen a csapat.


Pedig sokan emlékezhetnek még, hogy volt a Halinak egy korszaka, amikor nem a Honvéd vagy a Paks, hanem az akkor már tízszeres olasz bajnok és kétszeres BEK győztes AC Milan verte 1-0-ra a szombathelyieket a Rohonci úton. A Haladás egy NB2-es ezüst után az 1980/1981-es szezonban megnyerte a másodosztályt, így a szombathelyiek nem csak az NB1-nek, hanem az egykor szebb napokat látott Közép-európai Kupának (ekkor már Mitropa Kupa) is örülhettek. Nem úgy a szebb napokat látott olasz csapat.

 

A milánóiak ugyanis korábban a Serie A bronzérmeseként kerültek le a másodosztályba, hála a Totoneronak – igen, a szépen elnevezett olasz bunda. A Milan kapásból meg is nyerte a Serie B-t, hogy aztán azzal a lendülettel vissza is kerüljön oda. Nem úgy a Hali, ők ugyanis ezután a szezon után tíz évre ismét megtudtak ragadni az NB1-ben – az már más kérdés, hogy a Milan is visszajutott a Serie A-ba, és tíz év múlva ők már egy újabb BEK-győzelemnek örülhettek.

 

1981 őszétől tehát nemzetközi meccseken szurkolhatott a szombathelyi közönség, a korabeli lapok meg is jegyzik, hogy erre 6 évet kellett várnia a szurkolóknak. A Haladás először az Eszék (NK Osijek) csapatát fogadta 1981. október 21-én, és a felkészülést sem bízták a véletlenre: Török Péter, a Hali akkori vezetőedzője a helyszínen tekintette meg az Eszék Velezs Mostar elleni bajnokiját, amiről így nyilatkozott a Népsportnak:

 

„Egy biztos: nagy küzdelem lesz szerdán délután Szombathelyen! Feladatunknak érezzük, hogy őrizzük labdarúgásunk tekintélyét: szeretnénk jól szerepelni a sok magyar sikert megért KK-ban.”

 

A fogadkozásnak eredménye is lett, a szombathelyiek ötezer néző előtt 4-2-re nyertek Hegyi, Bogáti és Nagy találataival - utóbbi duplázott. (A nézőszámról csak annyit, hogy a Népsport a másnapi tudósításában „mérsékelt érdeklődésről” írt.) Ezután utazott a csapat Milánóba, amiről Török Péter akkoriban úgy nyilatkozott, nagy megtiszteltetés az AC Milan ellen pályára lépni, de ez nem jelenti azt, hogy remegő lábakkal kezdenek. És bár a Serie B megviselte az olaszokat, mégis csak olyan keretük volt, amelyben szerepelt három olasz válogatott játékos is Maldera, Collovati és Buriani személyében, valamint a skót válogatott Jordan is.

 

A milánóiak 2-0-ra verték a szombathelyieket, Collovati és Incociati góljával. A mérkőzésre tízezer ember volt kíváncsi, és a tudósítások szerint a Hali nem hozott szégyent a városra, egyenrangú ellenfele volt az olaszoknak, ezt pedig a Milan vezetőedzője, Luigi Radice is kiemelte:

 

„Megérdemelt a győzelmünk, bár a Haladás időnként mutatott valamit a régi, szép, magyar futballból.”

 

Milan - Haladas 2-0 - Mitropa Cup 1981-82 - II Giornata

alessiafromcetonarulez

Ezután jött a csehszlovák TJ Vítkovice, ami korábban a Milant 2-1-re verte. A Haladásnak is 2-2 re futotta ellenük, így a harmadik helyen várhatták a tavaszi fordulókat.

 

Márciusban látogatott Eszékre a Haladás, de nem a legjobb állapotban, hiszen előtte hétvégén Diósgyőrben beleszaladtak egy utolsó perces vereségbe, a horvátok viszont 4-0-ra verték az aktuális ellenfelüket. A lendület megmaradt a Haladás ellen, 3-0 lett a mérkőzés vége.

 

Ezután jött az AC Milan a Rohonci útra, ahol a milánói csapatban már egy később klublegendává váló Franco Baresi is szerepelt. A mérkőzés előtt már 5000 jegy gazdára talált, végül a Népsport 4500 nézőt számolt össze. A Haladás a 23. percig bírta gól nélkül, akkor a későbbi olasz válogatott Sergio Battistini talált a kapuba az ötösről. És hogy miért okozott ez csalódást az akkori publikumnak?

 

Mert hiába voltak válogatott játékosok az AC Milan keretében, a Rossoneri már márciusban is kiesőjelölt volt. Így elég elkeserítő volt, hogy az olasz bajnokság egyik utolsó csapata a magyar középcsapatot idegenben is könnyedén megveri.

 

A Halinak ezután már csak egy 6-1-es, csehszlovák vereség jutott a nemzetközi kupában a Vítkovice ellen, ezután még hat évet kellett várni az első Intertoto mérkőzésre. De a szombathelyiek mindezt valószínűleg könnyedén megbocsátották, hiszen a Haladás azért három nappal a Vítkovice elleni meccs előtt az NB1 utolsó fordulójában egy utolsó perces góllal ötezer néző előtt idegenben 1-0-ra verte ZTE-t.

 

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.