Unyatyinszki György
2018. október 16. kedd, 06:23
Bukovics István megkérdőjelezhető kandidátusi dolgozatát a Belügyminisztérium jótékonyan 30 évre titkosította, botrány lett belőle, de most kitüntetik.

Egy rendkívül kalandos, trükkök százaival átitatott életúttal rendelkező oktatóját tervezi professor emeritusi címmel kitüntetni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) - értesült lapunk egyetemi dokumentumokból. Bukovics István kitüntetéséről szerdán dönthet az egyetem Szenátusa.

 

Bár ez elsőre dög unalmasnak tűnhet azoknak, akiket hidegen hagy az egyetemi politika, higgyétek el, tényleg bámulatosan érdekes Bukovics nem túl dicső története!

 

Bukovics István neve 2014 óta lehet ismert, ekkor írtam róla az Átlátszó Oktatásnál, hogy a létező összes kiskaput kijátszotta és apró kis hazugságot bevetette annak érdekében, hogy tudományos fokozatokat, illetve egyetemi pozíciókat szerezzen, nem kis felhördülést váltva ki a tudományos élet szereplőiből.

 

Pályájából csak címszavakban is hihetetlen dolgok említhetők: belügyminisztériumi titkosítás disszertációjára, titokzatos moszkvai továbbképzés, belügyes baráti hátszél, lelkészképzői állás, kijátszott felsőoktatási törvény, abszurdnak tűnő MTA doktori fokozatszerzés, NKE-s és BM-es hazudozás a foglalkoztatásáról. (A részletekről lentebb olvashattok)

 

Kiss Norbert, az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja (egyetértésben a rendészeti karról Ruzsonyi Péter dékánnal és a hadtudományi karról Pohl Árpád dékánnal) terjesztette fel Bukovicsot az emeritusi címre a Patyi Andrást váltó új rektornál, Koltay Andrásnál - áll a hozzánk eljuttatott dokumentumban. Forrásaink szerint azért történik mindez, mert az egyetem új vezetése, illetve az elmúlt években átalakult összetételű Szenátus nincs tisztában Bukovics életútjával, így akár el is fogadhatják a kitüntetést a szerdai szavazáson.

 

Fontos megjegyezni, hogy Bukovics épp idén tölti be 70. életévét, ezért kaphatná meg a nyugdíjba vonulóknak adható professor emeritusi címet. Ez azoknak járhat a felsőoktatási törvény szerint akik, életpályájukat szentelték az intézménynek, fontos oktatók voltak. Egyúttal életük végéig az egyetemi tanszék teljes szavazati jogú tagjai maradnának, megbízással oktathatnak és kutathatnak, akár javadalmazással is.

 

A Szenátusnak tehát az életútja alapján kell dönteni, amit Kis Norbert dékán is említ a Bukovicsról szóló előterjesztésben. Egykor heteket töltöttem (kollégáim segítségével) Bukovics életútjának feltérképezésében, ami így fest főbb pontokba szedve:

 

  • Fiatalon cipész
  • 1975-ben elvégez egy tűzoltó szakképzést Magyarországon
  • Bukovics a moszkvai Tűzoltó Mérnökképző Műszaki Főiskolára (Viszsaja inzsinyernaja pozsarno-tyehnicseszkaja skola) nyer felvételt, ami akkori státusza szerint nem felsőoktatási intézmény volt, itt szerzett "diplomát" 1980-ban. (A főiskolák esetében akkor az ucsiliscse elnevezést használták, nem a skolát)
  • 1984-ben ugyanitt adta be dolgozatát és szerzett műszaki tudományok kandidátusa fokozatot, noha még ekkor sem volt tisztázott, hogy felsőoktatási intézmény volt-e. Dolgozatának témája a magyarországi tűzvédelmi igazgatás.
  • A dolgozatát a szovjet-magyar megállapodások szerint automatikusan elfogadták hazánkban 1984-ben, nem vizsgálták részleteiben.
  • A honosítás során titkosította a dolgozatát a BM 30 évre. A tudományos fokozatszerzéssel járó munkák nem titkosíthatók, hiszen ez alapján dőlhet el, hogy kap-e állást, szerezhet-e újabb tudományos fokozatot valaki. Mégis megtörtént.
  • Bukovics éveken át kapaszkodik fel a belügy, a katasztrófavédelem, illetve a tűzoltóság ranglétráján, 1998-ban Pintér Sándor belügyminiszter tanácsadója lesz két évre.
  • 2004-ben a katasztrófavédelmi feladatai mellett kezd el tanítani a Wesley János Lelkészképző Főiskolán óraadóként. Kijárja 2007-ben, hogy egyetemi tanári fokozatra terjessze fel az intézmény, noha az csak teológiai területen lenne lehetséges az intézmény esetében. Az EMMI, a Magyar Akkreditációs Bizottság és a Köztársasági Elnöki Hivatal - mivel teológiával foglalkozó intézmény a beterjesztő - nem vizsgálhatja, hogy rendben van-e Bukovics felterjesztése, noha köze nem volt teológiához. Megkapja a fokozatot.
  • 2013-ban a belügyes beágyazottsága révén felkérik az NKE Közigazgatástudományi Doktori Iskola vezetésére, ahol elvileg be kell mutatnia megszerzett fokozatait, illetve kandidátusi dolgozatát. Megkapja az állást, noha a dolgozat még titkosított a BM által.

 

A Belügyminisztérium és az egyetem még hazudni is képes volt Bukovics ügyében.

 

Még a botrány kipattanása előtt 2014-ben megkerestem a BM-et, hogy mégis hogyan áll a titkosítás, hiszen elvileg letelt a 30 év. Azt a tájékoztatást kaptam, hogy további 5 évre titkosították a dolgozatot, miután felülvizsgálták, a minősítése pedig szigorúan bizalmas maradt, ami a legmagasabb besorolás. Az NKE viszont a titkosítás miatt ugyebár nem ellenőrizhette volna Bukovicsot, mielőtt új pozíciót adtak volna neki, így a botrány kipattanása után sunyi módon feltöltötték a kérdéses dolgozatot az oktató személyi anyaga mellé (az első oldal, amin a titkosítás szerepelhetne, gondosan nem szkennelték). Azonban ezzel lényegében államtitkot sértettek, ami súlyos bűncselekmény.

 

Mikor emiatt újra megkerestem a BM-et, akkor már más munkatársuk válaszolt, amely szerint feloldották a titkosítást, sőt, soha nem is volt semmilyen hosszabbítás. Arra már nem válaszoltak, hogy akkor pár héttel korábban miért mondtak mást.

 

Zárásként még annyit érdemes elmondanom, hogy Bukovics elvesztette pár évvel később a doktori iskola vezetését. Forrásaink szerint azért, mert az akkori egyetemi vezetés számára is kínossá vált a személye.

 

Grátiszként hozzátenném, hogy az Örölünk, Vincent? blog megnézte Bukovics MTA doktori védési anyagát is, amiben olyan eszementségekről is szó van, mint a hírhedten áltudományos orosz lélekfotózás. Érdemes külön elolvasni azt a cikket is.

comments powered by Disqus

Az NB1 utolsó helyezettje fogadja az NB2 utolsó helyezettjét.

Azt mondjuk így már nehéz eldönteni, hogy a műsorszám, vagy a reakciója a döbbenetesebb.

Néhány tízmilliót érő lakásukért embertelen körülmények közt tartották szerencsétleneket.

Mobilszolgáltatóknak adta a tűzoltók tömlőszárítóját a kőszegi önkormányzat, ezért kellett másikra költeni a temetőre szánt pénzből. A tömlőszárítóból antenna lett. Temetkezni urnásan lehet a városban, másra nincsen hely.

Hazánkban a halnak meg a legtöbben kezelhető rákbetegségekben az EU-ban, és mivel a kórházi fertőzések aránya is katasztrófa, a szuperbaktériumok erre rátehetnek egy lapáttal.

Napról napra hidegebb lesz.

Persze ott a tömegközlekedés is, a bérlet olcsóbb.

Twitter megosztás Google+ megosztás