Zseni: A magas adó a kulcsa az adócsökkentésnek Tállai szerint

Unyatyinszki György 2018-10-12 06:52:00

Az Európai Unió elé került a múlt héten egy javaslat, ami megpróbálná megakadályozni a tagállamok eltérő áfáját kihasználó adócsaló hálózatok kialakulását az által, hogy meghatároznák az egyes termékekre kivethető forgalmi adó minimumát és maximumát. A legmagasabb áfakulcs 25 százalékos lehetnek, ami alacsonyabb jelenleg világelső 27 százalékos magyar áfánál.

Be is indult a kormány szabadságharcos gépezete, a tartalmi vita helyett arról beszélnek a javaslatról, hogy az EU beleszólna a magyar gazdaságba. Tállai András korábbi NAV elnök, fideszes képviselő viszont olyat húzott a Magyar Időknek adott interjújában, amire mégis kevesen számíthattunk:

"Az áfabevétel jelentős fedezetet ad az adócsökkentésekhez"

- mondta Tállai, azaz a magas adó miatt lehet máshol csökkenteni az adót. Épp csak az hiányzott, hogy azt mondja, megvédjük a brüsszeli bürokratáktól a magas áfát. Azzal indokolta álláspontját, hogy az áfaszabályok átalakítása a költségvetésnek több száz milliárd forint bevételkiesést okozna, ebből az összegből azonban a fogyasztók nagyon keveset, talán semmit nem találnának a pénztárcájukban, a pénz legnagyobb része a kereskedőknél landolna - fogalmazott az államtitkár. Ez abból a szempontból sántít, hogy az új árszintek ilyenkor csak néhány hétig-hónapig kedveznek a trükköző kereskedőknek, az új áraknak kénytelenek beállniuk a 25 százalékos áfás árra.

fotó: MTI

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.