Érvénytelen lett a melegházasságról szóló népszavazás Romániában

VPP 2018-10-08 06:45:00
Nem kerülhet be a román alaptörvénybe az a módosítás, amely szerint a család egy férfi és egy nő házasságán alapul.

A központi választási bizottság (BEC) vasárnap este közzétett becslése szerint szombaton és vasárnap országszerte 3 millió 732 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 20,41 százaléka - tette közzé az eredményeket az MTI.

A referendum akkor lett volna érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők legalább 30 százaléka leadta volna voksát. A részvételi arány Románia 41 megyéje közül egyedül a moldvai Suceava megyében haladta meg a 30 százalékot. A két magyar többségű megye a sereghajtó a részvételi listán: Hargita megyében a jogosultak 11,12 százaléka, Kovászna megyében pedig 8,5 százaléka járult az urnákhoz.

Romániában egy alkotmánymódosításhoz arra van szükség, hogy a parlament által legalább kétharmados többséggel megszavazott tervezetet a választói névjegyzékben szereplők legalább 25 százaléka "igen" szavazatával támogassa egy érvényes referendumon.
    

A mostani alkotmánymódosítást az egyházi hátterű Koalíció a családért nevű, 44 egyesületet tömörítő ernyőszervezet kezdeményezte, azzal a céllal, hogy az alaptörvényben kapjon megerősítést az "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságán" alapuló család fogalma, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos román alkotmányban a "házaspárok" fogalom szerepel.

A közvélemény-kutatások szerint a románok 74 százaléka ellenzi a melegházasságot. Ennek ismeretében, valamint a többségi ortodox egyház nyílt támogatása és a hárommillió aláírás láttán a kormányoldal és az ellenzék jelentős része is megszavazta az alkotmánymódosító törvénytervezetet, a népszavazás előtt azonban - különböző taktikai okok miatt - egyik párt sem fordított túl sok energiát a választók mozgósítására.

A kezdeményezők a politikai pártok "általános bojkottját" tették felelőssé azért, hogy a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról rendezett kétnapos népszavazáson a részével nem érte el az érvényességi küszöböt.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.