A Honvédkórház orvos igazgatója is távozik

Unyatyinszki György 2018-10-03 16:53:00
Már pont úgy tűnt, hogy kezdenek valamit a széteső ellátással, mégis felállt a helyéről.

Váratlanul benyújtotta lemondását Tamás Róbert, a Honvédkórház vezetője - erősítette meg a sajtóhíreket a Honvédelmi Minisztérium. A szakember orvosként marad a kórházban, de vezető tisztséget nem vállal. Utódja ideiglenesen Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója lesz.

A kórházról az elmúlt hónapokban súlyos állapotokról számolt be a sajtó. A sürgősségi osztály több orvosa is felmondott, száznál is több orvos mondta le a túlóráit, mert nem akarta a kórház tovább fizetni a túlórapénzeket. Végül Zacher Gábor, a sürgősségi osztály vezetője is felmondott, mert szerinte a minimális szükségletek mindössze 60 százalékának kielégítésére alkalmas az osztály a súlyos szakember és eszközhiány miatt.

A Honvédkórház augusztusban is elmondta, hogy a betegellátás biztosított, pedig ekkor távozott több orvos is. A Honvédelmi Minisztérium ma ismét azt közölte, hogy a betegek ellátása nincs veszélyben.

via hvg

Totál véletlen, hogy most van a legtöbb bejelentett orvos Magyarországon

Sosem dolgozott még ennyi orvos Magyarországon, 39 132 jelenleg praktizál jelenleg - hirdette öles betűkkel címlapján múlt hét kedden a Magyar Hírlap, amely a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozott.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.