Megkezdődött az Európai Ügyészségről szóló aláírásgyűjtés

Unyatyinszki György 2018-09-20 17:28:00
Karácsonyig egymillió aláírást szerene összegyűjteni Hadházy Ákos képviselő.

A fővárosi Blaha Lujza téren kezdődött meg csütörtökön az Európai Ügyészséghez való csatlakozást támogató aláírásgyűjtés. Mint ismert, az Európai Unió 22 tagállama jelezte már, hogy közös ügyészséget hoz létre, amely eljárhatna az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatos visszaélésekben, illetve a tagországokat átszövő egyéb bűncselekményekben is. A magyar kormány nem támogatta a kezdeményezést, mert úgy értékelte, hogy az a magyar hatóságok jogkörét csorbítaná, nem pedig kiegészítené vagy hatékonyabbá tenné.

Hadházy Ákos korábbi LMP-s képviselő, az aláírás kezdeményezője szerint viszont a kormány csak azt próbálja meg elkerülni, hogy független hatóságok érdemben megvizsgálják azokat a korrupciógyanús eseteket, amelyek főleg a kormánypártok köreit jellemzik, és amelyekben a korábbi fideszes politikus, Polt Péter által vezetett ügyészség nem jár el.

Farkas Flórián által a roma felzárkóztatási alap felélése, Tiborcz István, a miniszterelnök vejének gazdagodása, az Öveges-program túlszámlázása

– sorolta a gyanús eseteket Hadházy.

A képviselő kiemelte, hogy szerinte az EU lassan, de feleszmél és igyekszik gátat szabni a támogatások lecsapolásának. Hadházy szerint ennek bizonyítéka, hogy az EU blokkolja 1300 milliárd forint értékű támogatás kifizetését (az Európai Bizottság nincs megelégedve a pályázati rendszerrel).

Hadházy Ákos

Megkezdtük, megcsináljuk!

Mivel az Európai Ügyészséghez való csatlakozás nemzetközi szerződést érintene, ezért nem írható ki a kérdéseben népszavazási aláírásgyűjtés. Hadházy és támogatói – köztük a Momentum Mozgalom – ezért nagy számú támogató aláírást akar összegyűjteni. „Egymillió aláírást nem lehet elsöpörni. Az állampolgárok együttesen csaphatnak oda az asztalra, hogy mit szeretnének” – mondta kérdésünkre a képviselő.

Országszerte szerveznek aláíró pontokat, néhány napon belül minden városban alá lehet írni az utcán az íveket, illetve házról házra is járnak majd. Az íveket letölthetővé teszik, így bárki hozzáférhet. Kérdésünkre Hadházy megerősítette, hogy az aláírók adatait a törvényi rendelkezések szerint kezelik és nem adják ki harmadik félnek.

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.