27 tüntetőt testi kényszert alkalmazva állítottak elő a rendőrök a Kossuth térről

Farkas Bazsi 2018-09-17 07:50:00
Ma hajnalban avatkoztak be az egyenruhások.

Vasárnap délután a Bem térre hirdettek tüntetést az ellenzéki pártok. Az MSZP, a DK, és a Párbeszéd annak apropóján hívta szimpatizánsait az utcára, hogy az Európai Parlament elfogadta a Sargentini-jelentést. 

A tüntetők egy csoportja a beszédek után átment a Kossuth térre, hogy ott demonstráljanak tovább. 


Ma hajnalban aztán a rendőrség avatkozott be. 


Budapesten 2018. szeptember 17-én 3 óra és 5 óra között, védett vezető érkezése miatt a rendőrség kiürítette a Budapest, V., Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett - gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit - hogy gyülekezési jogukat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják. 


A felszólításnak 27 személy nem tett eleget, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről. A rendőri intézkedés következtében személyi sérülés nem történt, egy zavartan viselkedő nőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.
 

A rendőrök a 27 fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek - írja a police.hu. 
 
 

Szólj hozzá!

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Kuznyecov: minden győri álma a feljutás

A második helyen álló győriek hátránya hét pont a listavezető Nyíregyháza mögött, utánuk azonban nagyon szoros a mezőny.