Már megint nincs vezetője a Haladás Sportkomplexumnak

Farkas Bazsi 2018-08-21 08:12:00
Ezért csütörtökön összeül a szombathelyi közgyűlés.

Rendkívüli közgyűlésre hívták össze a testületet, csütörtök reggelre Szombathelyen. A tanácskozásnak mindössze két témája van, ebből egyet pedig zárt ajtók mögött tárgyal meg a grémium. 

Buszközlekedés

A első mindjárt a Szombathely tömegközlekedését jelentő buszközlekedés, vagyis annak állami támogatása. A meghívóból kiderül, hogy minden település jogosult a központi költségvetésből támogatást igényelni a közösségi közlekedésre. Ezt pályázati úton kell igényelni. A pályázati határidő azonban már a közgyűlési időpont előtt, augusztus 22-én lejárt. De semmi pánik, mivel az önkormányzat beadta a szükséges papírokat, a csütörtöki közgyűlés határozatát pedig majd hiánypótlásként csapják hozzá a dokumentumhoz. A hiánypótlás beadására egyébként szeptember 4-ig van módja a pályázónak. 

A rendszer utófinanszírozásos. Tavaly 27 millió forint támogatást kapott a szombathelyi önkormányzat a 2016-os működésre. A 2017-es első félévben pedig 132 millió forintot költött el a város a buszközlekedés finanszírozására. Ebből könnyen kiszámolható, hogy egy évben közel 300 millió forintba kerül az önkormányzatnak az ágazat. Hogy állami támogatást erre mennyit kapunk, az majd csak a pályázat elbírálása után derül ki. 


Haladás Sportkomplexum

Tovább gombolyítják a Haladás Sportkomplexum fonalát is. Ismét vezetőt kell választani az intézmény élére, a legutóbbi igazgató, Rácz-Racker Viktória, ugyanis lemondott a tisztségről. Egyelőre azonban semmit nem lehet tudni arról, hogy ki venné a nyakába a finoman szólva is kusza működéssel üzemelő sportkomplexum vezetését. 

Csütörtökön a zárt ülés után már okosabbak leszünk.  

Címlap: szombathely.hu


 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.