2-0-ra elverte a Haladást a címvédő Mol Vidi Fc

Vágvölgyi Bálint 2018-10-20 18:58:00
Hazai pályán kapott ki a szombathelyi csapat.

A szombathelyiek a szeptember végén kinevezett Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.

A kezdés előtt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte Halmosi Pétert, aki a legutóbbi fordulóban a 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 35-szörös válogatott szélső ugyanakkor ezen a találkozón nem jutott szóhoz. Az erőviszonyoknak megfelelően a fehérváriak irányították az összecsapást, mégis a Haladás járt közelebb a vezetéshez, de az első félidő végén és a második elején is kimaradt egy hazai ziccer.

Ez meg is bosszulta magát, mivel nem sokkal később előnybe kerültek a vendégek, Marko Scepovic góljában a nagyot hibázó Király Gábor is benne volt. Mindössze nyolc perccel később eldöntötte az összecsapást a Vidi, Pátkai Máté gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba. Innentől kezdve a hátralévő bő húsz percben nem történt érdemi esemény, a Haladás jelenlegi formájában nem jelenthetett komoly veszélyt a címvédőre a hajrában.

SZOMBATHELYI HALADÁS - MOL VIDI FC 0-2 (0-0)

Haladás: Király – Habovda, Benes, Tamás, Bosnjak – Rácz, Jancsó, Jagodics, Németh Márió – Funsho, Priskin.

Vidi: Kovácsik – Fiola, Vinicius, Tamás – Nego, A. Hadzic, Juhász, Kovács, Pátkai  M. – A. Hadzic, M. Scepovic.

(MTI)

 

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.