"A tanterv nem egyfajta diktátum"

Székely Zoárd 2020-02-24 15:07:00
Előbb elfogadják, majd utána kérnek véleményt.

Szakmai rendezvénysorozatot indított a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), amelynek részeként a pedagógusok is kifejthetnék véleményüket az új Nemzeti alaptanterv kapcsán, írja a Magyar Nemzet. A lap tudósítása szerint "március végéig minden megyében lehetőséget kapnak a tanárok, hogy személyesen konzultáljanak a módosított Nemzeti alaptanterv készítőivel."

Szakál Ferenc Pál köznevelési szakértő és NPK elnökségi tag szerint

"a tájékoztató rendezvények után kérdőíves felmérést is végeznek, összegyűjtve a gyakorló pedagógusok legfontosabb javaslatait és kérdéseit a NAT-tal kapcsolatban, majd ezt a kar eljuttatja a szaktárcához."


Szerinte fontos, hogy "minden pedagógus tudja: a tanterv csak iránymutatás, és nem diktátum." 
 

"Nem kell, hogy mindennel egyetértsünk, ami a NAT-ban benne van, hiszen nem a tanterv mondja meg, hogy melyik nap miről beszéljünk az órán. Rengeteg olyan kijelentés van benne egyébként, ami a szakmai szabadságra utal, de ezzel tudni is kell élni."

Az új NAT-ot rengeteg kritika és támadás érte országszerte, kíváncsian várjuk mi lesz a konferenciasorozat eredménye.

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.