Adatvédelem

  1. Bevezetés 

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Önt a www.ugytudjuk.hu.hu (továbbiakban: „Honlap”) weboldal használatával együtt járó adatkezeléssel kapcsolatos tudnivalókról. 

Adatkezelőnek a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. minősül.

1.1. Jelen adatvédelmi tájékoztató lényeges tájékoztatást tartalmaz az Ön személyes adatainak kezelésére vonatkozóan. Személyes adatai megadásával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket. Kérjük, hogy az adatvédelmi tájékoztatót rendszeresen olvassa el, hiszen annak változásai automatikusan alkalmazandók az Ön által megadott személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha a személyes adatai megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban. Az adatvédelmi tájékoztató módosítását honlapunkon közzétesszük, illetve egyéb módon is értesítjük Önt, attól függően, hogy mely forrásból áll rendelkezésünkre az Ön adata. Kérjük, hogy külön figyelemmel olvassa el a jelen adatvédelmi tájékoztató félkövérrel kiemelt rendelkezéseit, mert azok lényeges rendelkezéseket tartalmazhatnak az Ön személyes adatai kezelésére vonatkozóan. 

A Honlap használatával Ön elfogadja a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt feltételeket, függetlenül attól, hogy regisztrál-e a Honlapon keresztül. Ha az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat nem fogadja el, kérjük, ne használja a Honlapot. 

1.2. Jelen adatvédelmi tájékoztató kizárólag a természetes személy Érintettek (definíciójuk a 4.1. pontban olvasható) személyes adataira vonatkozik, tekintettel arra, hogy jogi személyek, illetve jogi személyeknek nem minősülő egyéb szervezetek adatai nem minősülnek személyes adatoknak. 

1.3. Az adatvédelemmel kapcsolatban az alábbi jogszabályok alkalmazandók: 

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (általános adatvédelmi rendelet; ismertebb nevén: GDPR), amely rendelet szövegét itt olvashatja: 

http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32016R0679&from=EN 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 

Az Infotv. szövegét itt olvashatja: 

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100112.TV 

 

2. Az adatkezelő személye 

Név: 


Kő a Mezőn Nonprofit Kft.

E-mail: 

ezittaz@ugytudjuk.hu

Telefon: 

30/945-2800

Székhely: 

9700 Szombathely, Mártírok tere 8. II. emelet 4.

Cégjegyzékszám: 

18-09-113680

Adószám: 

26426491725-2-18

 

  1. Alapvető információk 

3.1. Ha a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. általi adatkezelés jogalapja az Érintett önkéntes hozzájárulása, az Érintett jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni, amely azonban nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás tényének igazolására vonatkozó adatokat a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.mindaddig megőrzi, amíg azt a hozzájárulás bizonyíthatósága vagy a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. más jogos érdeke szükségessé teszi. 

3.2. Az Érintett felelős az általa megadott személyes adatok valóságáért és pontosságáért. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. a közölt személyes adatok valódiságát nem ellenőrzi. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nem felelős az Érintett által megadott téves vagy valótlan adatok kezeléséért, sem az Érintett által közölt téves vagy valótlan adatközlés folytán akár az Érintettet, akár harmadik személyt érő károkért. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nem vállal felelősséget azért sem, ha az Érintett cselekvőképessége vonatkozásában a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-t megtévesztik

3.3. A hozzájárulás megadása 

  1. a) Honlap esetén a Honlap használatával, a Honlapon történő regisztrációval vagy a személyes adatok egyéb módon történő megadásával, 
  2. b) minden más esetben az Érintett általi egyéb igazolható módon (papíralapon írásban, elektronikus levélben, kép- és/vagy hangfelvétellel stb.) történik. 

3.4. Cselekvőképtelen, 14 év alatti kiskorú Érintett esetén csak az Érintett törvényes képviselője adhat meg személyes adatokat az Érintett nevében. Cselekvőképtelen Felhasználó személyes adatainak megadásához a törvényes képviselő nyilatkozatára van szükség. Az aláírt nyilatkozatot személyes átadással, illetve postai úton, e-mail formájában kell eljuttatni a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. részére, illetve a nyilatkozat más igazolható módon is megtehető (pl. kép- és/vagy hangfelvétel). 

3.5. Korlátozottan cselekvőképes, 16. életévét még be nem töltött kiskorú személyes adatainak kezeléséhez a kiskorú törvényes képviselőjének hozzájáruló nyilatkozatára van szükség. 

3.6. A 16. életévét betöltött kiskorú adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez (azaz a regisztrációhoz, vagy személyes adatai más módon történő megadásához) törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az ilyen Érintett az adatfelvétel módjától függően megadhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását. 

3.7. Nincs szükség az érintett hozzájárulására képmás és hangfelvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az érintett közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozott adatok tekintetében. Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat. Ezért az ilyen jellegű személyes adatok kezelését a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. kizárólag az Érintett hozzájárulása alapján végzi. 

3.8. Az Érintett hozzájárulását megadottnak kell tekinteni az Érintett közszereplése során általa közölt vagy nyilvánosságra hozatalra általa átadott személyes adatok tekintetében. 

3.9. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli. 

3.10. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – csak a jelen tájékoztatóban ismertetett célok érdekében, a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nem végez profilalkotást. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nem továbbít személyes adatokat az Európai Unió területén kívüli adatkezelőnek.

  1. A WWW.UGYTUDJUK.HU INTERNETES HONLAPON TÖRTÉNŐ ADATKEZELÉS FONTOS RÉSZLETEI

4.1. HONLAP HASZNÁLATA, PANASZKEZELÉS

Érintettek

a) www.ugytudjuk.hu internetes honlapot használó természetes személyek (továbbiakban Felhasználó, Érintett). A jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén érintettek lehetnek továbbá olyan személyek is, akik elérhetősége valamely szakmai relevanciával bíró, nyilvánosan elérhető weboldalon, kapcsolattartás céljából megadásra került 


b) Panaszkezelés és egyéb kommunikáció: az Adatkezelőnél panaszt tevő, vagy vele bármely más célú kommunikációt folytató személyek. 

 

Adatkezelés célja








a) a Honlap által nyújtott szolgáltatások igénybevételének, a Honlap használatának biztosítása; online tartalomszolgáltatás.

b) A Felhasználó azonosítása, a Felhasználóval való kapcsolattartás a Felhasználó által igénybe vett szolgáltatással kapcsolatban.

c) Panaszkezelés, amennyiben a Felhasználó panasszal fordul az Adatkezelőhöz. 

d) Egyéb, az Érintett által kezdeményezett kommunikáció, illetve érintetti kérelmek megválaszolása.

Kezelt adatok köre

a) A látogatás dátuma és időpontja, IP cím és domain név, az elért tartalom címe. 

b) Felhasználó panasza, arra adott válasz, illetve egyéb kommunikáció tartalma. 

c) A honlapon alkalmazott Cookie-k (ld. cookie tájékoztató). 

d) A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  a testre szabott kiszolgálás érdekében a Felhasználó számítógépén kis adatcsomagot (ún. „cookie”-t) helyez el. A cookie célja a weboldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása. A cookie-t a Felhasználó törölheti számítógépéről, valamint böngészőjében a cookie-k alkalmazását letilthatja. A cookiek alkalmazásának tiltásával a Felhasználó tudomásul veszi, hogy cookie nélkül az adott oldal működése nem teljes értékű. 

e) A rendszerek működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: a Felhasználó bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a Szolgáltatás igénybevétele során generálódnak, és amelyeket a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer a Felhasználó külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza.

Adatkezelés jogalapja 

a) A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  személyes adatot, az alábbi eseteket kivéve, a Felhasználó önkéntes, előzetes, megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulása alapján kezeli. 

b) A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. a Felhasználó IP címét szolgáltatása nyújtásához kapcsolódóan, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  jogos érdekére tekintettel és a Szolgáltatás jogszerű biztosítása miatt (pl. jogellenes felhasználás, illetve jogellenes tartalmak kiszűrése érdekében), a Felhasználó külön hozzájárulása nélkül rögzíti. 

Adatfeldolgozó 

Adatfeldolgozók, akikkel a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 28. cikke szerinti adatfeldolgozói szerződést kötött (pl. informatikai szolgáltatást nyújtó partnerek). 

Adatfeldolgozó igénybevétele az 5.2 pont szerint történhet. 

Az adatkezelés időtartama 

a) Az automatikusan rögzített IP címeket a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.a rögzítésüket követően legfeljebb két hétig tárolja. 

b) A Felhasználó által küldött e-mailek esetén, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. az e-mail címet a megkeresésben hivatkozott ügy lezárását követően legkésőbb a 30. napon törli, kivéve, ha az Adatkezelő jogos érdeke (pl. panaszkezelés, jogviták, ld. fentebb) a Személyes adat további kezelését indokolja, az Adatkezelő e jogos érdekének fennállásáig. A panaszról felvett jegyzőkönyvet az adatkezelő jogszabályi kötelezettsége folytán 5 évig köteles megőrizni. 

c) A Felhasználó által megadott Személyes adatok kezelése mindaddig fennmarad, amíg a Felhasználó a Szolgáltatásról le nem iratkozik, vagy nem kéri a Személyes adatok törlését. 

d) A rendszer működése során automatikusan, technikailag rögzítésre kerülő, adatok a generálódásuktól számítva a rendszer működésének biztosítása szempontjából indokolt időtartamig kerülnek tárolásra a rendszerben. Az Adatkezelő biztosítja, hogy ezen, automatikusan rögzített adatok egyéb Személyes adatokkal – a jogszabály által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók.

 

4.2. SZERKESZTŐI TARTALMAK 

Érintettek 

A Honlap tartalmaiban szereplő személyek. 

Adatkezelés célja 

Médiaszolgáltatás, nyilvánosság tájékoztatása (ide tartozik pl. az Érintett által rendelkezésre bocsátott fénykép sajtótermékben vagy Honlapon való közzététele, amennyiben ehhez az Érintett, vagy 16 év alatti Érintett esetén az Érintett törvényes képviselője hozzájárult) 

Kezelt adatok köre 

Szerkesztőségi tartalmak (pl. fényképfelvétel, nyilatkozat, interjú tartalma) 

Adatkezelés jogalapja 

Hozzájárulás

Jogos érdek (pl. közszereplő vagy nyilvános rendezvényen történő részvétel esetén). Jogos érdek megnevezése: sajtószabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, nyilvánosság tájékoztatása

Adatfeldolgozó 

Megbízott fotóriporterek, megbízott újságírók. 

Az adatfeldolgozók az Érintettek azon személyes adataihoz férnek hozzá, amelyekhez a feladatuk teljesítése érdekében szükségük van. 

Az adatfeldolgozó általi adatkezelés időtartama az adatfeldolgozó és a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  közötti elszámolásig tart. 

Az adatkezelés időtartama 

A sajtótermékekben megjelent tartalmakat a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  archiválja és csak abban az eseten törli, ha az Érintett valamely jogának gyakorlása eredményeként ez szükségesnek mutatkozik 

 

  1. Adatfeldolgozás 

5.1. Adatfeldolgozónak minősül az a természetes vagy jogi személy vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel. Az adatfeldolgozás az adatokkal kapcsolatos döntési jogosultságot nem jelent: az adatfeldolgozó az adatkezelő adatkezelési döntéseit hajtja végre. 

5.2. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az az egyes adatkezelésekkel összefüggő részletes tájékoztatás kapcsán ismertette az adatfeldolgozók személyét és feladataikat (ld. fenti 4. pont). Összefoglalóan  ismertetjük a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  által igénybe vett adatfeldolgozók által nyújtott szolgáltatásokat (a továbbiakban: „Szolgáltatás(ok)”): 

  1. a) kézbesítés 
  2. b) tárhelyüzemeltetés 
  3. c) informatikai támogató jellegű szolgáltatás 
  4. d) fényképkészítés, újságírás
  5. e) kommentmotor üzemeltetése

5.3. Egyedi eset(ek)ben a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  igénybe vehet más adatfeldolgozó(ka)t is, amely(ek) személyéről az adott részvételi feltételekben ad tájékoztatást. 

5.4. Az adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott személyes adatokat kizárólag a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, továbbá a személyes adatokat a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  rendelkezései szerint köteles tárolni és megőrizni. 

5.5. Partner szolgáltató: az Adatkezelő által a Honlap üzemeltetéséhez vagy a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan – akár közvetlenül, akár közvetetten – igénybe vett harmadik fél szolgáltató partnerek, amelyek számára a szolgáltatásaik biztosítása érdekében Személyes adatok továbbításra kerülnek vagy kerülhetnek, illetve akik az Adatkezelő részére Személyes adatokat továbbíthatnak. Partner szolgáltatónak minősülnek továbbá azon szolgáltatók is, amelyek hozzáférnek a Szolgáltatások honlapjaihoz, a Felhasználókról adatokat gyűjtenek, amelyek akár önállóan, akár más adatokkal összekapcsolva alkalmasak lehetnek a Felhasználó azonosítására. Az Adatkezelő a Szolgáltatások biztosításához kapcsolódóan bizonyos esetekben más szolgáltatókat vesznek igénybe, amely szolgáltatókkal az Adatkezelő együttműködnek. A Partner szolgáltatók rendszereiben kezelt Személyes adatok tekintetében a Külső szolgáltatók saját adatvédelmi tájékoztatójában foglaltak az irányadók. Az Adatkezelő minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Partner szolgáltató a részére továbbított Személyes adatokat a jogszabályoknak megfelelőn kezelje, és azokat kizárólag a Felhasználó által meghatározott vagy a Tájékoztatóban alább rögzített célra használja fel. A Partner szolgáltatók 2018. május 25. napját követően a részükre az Adatkezelők által továbbított és általuk kezelt vagy feldolgozott Személyes adatokat a GDPR által előírt rendelkezésekkel összhangban rögzítik, kezelik, ill. dolgozzák fel és erről nyilatkozatot tettek az Adatkezelő részére. Az Adatkezelők a Partner szolgáltatók számára végzett adattovábbításról a jelen Tájékoztató keretében tájékoztatják a Felhasználókat. E Partner szolgáltatók a részükre továbbított Személyes adatokat saját adatvédelmi irányelveik szerint kezelik. Partner szolgáltató különösen, de nem kizárólagosan: Disqus. 

 

  1. Adattovábbítás 

6.1. Az Érintett személyes adatainak továbbítása lehetséges olyan harmadik felek részére, akik a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-hez tartozó Szolgáltatást – részben vagy egészben – megvásárolnak (adatkezelői jogutódlás). Ilyen esetben a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  által az Érintettre vonatkozóan tárolt személyes adatok is átadásra kerülhetnek, a tranzakció által indokolt mértékben. Az ilyen adattovábbításhoz az Érintett előzetes hozzájárulására nincs szükség, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  azonban arról az Érintettet előzetesen tájékoztatja azzal, hogy ha az Érintett az adattovábbítás ellen tiltakozik, adatainak továbbítására nem kerül sor

6.2. Az Érintett automatizált adatkezelés esetén a hozzájárulása vagy a szerződés teljesítése alapján – a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  számára általa megadottan – kezelt adataira vonatkozóan kérheti, hogy a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. , ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. -n kívüli adatkezelőnek továbbítsa; a címzett adatkezelőnek az adattovábbítás teljesítéséhez szükséges adatait az Érintett közli. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az ilyen adattovábbítási kérés teljesíthetőségének akadályáról az Érintettet észszerű időn belül értesíti. 

6.3. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  jogosult és kötelesek minden olyan rendelkezésére álló és általa szabályszerűen tárolt személyes adatot az illetékes hatóságoknak továbbítani, amely továbbítására jogszabály vagy jogerős hatósági kötelezés kötelezi. Ilyen adattovábbítás, valamint az ebből származó következmények miatt a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  nem tehető felelőssé.

 

  1. Adattovábbítás harmadik országba

7.1. Harmadik országban (értsd: nem EGT tagállamban) székhellyel rendelkező adatkezelő részére a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nem továbbít személyes adatot.

Adatbiztonság 

8.1. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az adatok biztonságáról a vonatkozó előírásoknak megfelelően gondoskodik. 

8.2. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az adatbiztonságra vonatkozó intézkedések körében megteszi különösen azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, és kialakítja azon eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a kezelt adatok védettek legyenek a jogosulatlan hozzáféréssel, megváltoztatással, továbbítással, nyilvánosságra hozatallal, törléssel, megsemmisítéssel, véletlen megsemmisüléssel, vagy sérüléssel szemben, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. 

8.3. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintetbe veszi a technika mindenkori fejlettségét. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-nek. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  ezen követelményeket az adatfeldolgozók irányában is érvényesíti. 

8.4. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  kötelezi magát arra, hogy minden olyan harmadik felet, akik részére az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, felhívja a fenti vállalások betartására. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft. általi jogszerű adattovábbítás esetén ugyanakkor a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  nem vállal felelősséget a címzett által okozott károkért. 

8.5. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  valamennyi munkatársa, munkaviszonya vagy más jogviszonya alapján köteles az adatkezelésre, valamint adatbiztonságra vonatkozó fenti elvek betartására. 

8.6. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az Érintettek személyes adatai titkosságának, sértetlenségének megóvása érdekében a személyes adatokat jelszóval védett adatbázisokban tárolja. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  a személyes adatok védelmét hálózati, infrastrukturális védelemmel (tűzfalakkal, tartalomszűréssel, antivírus programokkal) biztosítja. 

8.7. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  informatikai rendszere naplózza az adatokhoz történő hozzáféréseket, pontosan rögzítve azt, hogy melyik file-hoz mikor, milyen felhasználói fiókot használva fértek hozzá. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  valamennyi felhasználói számítógépén folyamatosan a cég által jóváhagyott vírusvédelmi rendszer üzemel, amely biztosítja, hogy az érintettek személyes adataihoz illetéktelen személyek ne férjenek hozzá. 

8.8. Az Internethez és a belső hálózathoz kapcsolódó informatikai rendszerek, berendezések, szoftverek, operációs rendszerek, adattároló eszközök, hálózati felhasználói fiókok, céges email postafiókok a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  tulajdonát képezik. Ezek a rendszerek kizárólag a cég és partnerei üzleti ügyeihez kapcsolódó feladatok elvégzésére használhatóak. Ezen informatikai rendszerek, erőforrások használatára azon munkatársak jogosultak, akiknek az ilyen jellegű feladatokat munkaköri leírásuk kifejezetten előírja.

Érintett jogai a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban 

9.1. Az Érintett bármikor, a jelen tájékoztatóban megjelölt elérhetőségeken tájékoztatást kérhet az őt érintő adatkezelésről, kérelmezheti a rá vonatkozó adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen. Az Érintettet megilleti továbbá az adathordozhatóság joga. 

9.2. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az alábbiak szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  – a késedelem okainak megjelölésével – a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatás ad. Ha a kérelem elektronikus úton érkezett, a tájékoztatás lehetőség szerint szintén elektronikus úton történik, kivéve, ha az Érintett azt másként kéri. Ha úgy ítéljük meg, hogy nem kell intézkedéseket tennünk az Érintett kérelme nyomán, úgy késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatni fogjuk az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy panasztételi lehetőséggel élhet az adatvédelmi hatóságnál, továbbá élhet bírósági jogorvoslati jogával is. 

9.3. A kérelmek teljesítése ingyenes, ha azonban a kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft., figyelemmel a kérelem folytán felmerülő adminisztratív költségekre, észszerű díjat számíthat fel, vagy megtagadhatja a kérelem teljesítését. 

9.4. Ha a kérelmet benyújtó Érintett kilétével kapcsolatban megalapozott kétség merül föl, további, a személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtása kérhető. 

9.5. Az Érintett kérelmére a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  tájékoztatást ad arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha igen, az Érintett jogosult arra, hogy a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz, illetve az adatkezelés céljára, az érintett adatok kategóriáira, azon címzettekre vagy címzettek kategóriáira, akikkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, az adatkezelés tervezett időtartamára vagy az időtartam meghatározásának szempontjaira, valamint az adatok forrására vonatkozó információkhoz hozzáférést kapjon. 

9.6. Kérelemre a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az Érintett rendelkezésére bocsátja. Az Érintett által kért további másolatokért az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díj számítható fel. Ha az Érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha azt az Érintett másként kéri.

Az Érintett kérheti a pontatlan adatok helyesbítését, és joga van arra is, hogy kérje a hiányos adatai kiegészítését. 

9.7. Az Érintett kérheti, hogy a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  a személyes adatokat törölje, ha 

  1. a) azokra már nincs szükség abból a célból, amelyre figyelemmel az adatkezelés történt; 
  2. b) ha az Érintett a hozzájárulását visszavonja, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; 
  3. c) annak a 4. pont szerinti feltételei fennállnak; 
  4. d) az adatkezelés jogellenes; 
  5. e) azokat a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  -re vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; 
  6. f) az Érintett 16. életévét be nem töltött kiskorú. 

9.8. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  fenti kérelemre az adatokat törli, kivéve, ha a további adatkezelés 

  1. a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása, 
  2. b) az azt előíró, a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  -re vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése, 
  3. c) jogi igények előterjesztése, érvényesítése, illetve védelme céljából szükséges. 

9.9. Az Érintett kérésére a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  korlátozza az adatkezelést, ha 

  1. a) az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi az adatok pontosságának ellenőrzését, 
  2. b) bár az adatkezelés jogellenes, de az Érintett ellenzi a törlést, és ehelyett a korlátozást kéri, 
  3. c) a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. -nek már nincs szüksége az adatok kezelésére, de az Érintett azt jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez igényli, 
  4. d) az Érintett a 4. pont szerint tiltakozott az adatkezelés ellen, amely esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben. 

9.10. Ha az adatkezelés az előzőek szerint korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatok – a tárolás kivételével – csak az Érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből kezelhető. A korlátozás feloldásáról a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. az azt kérő Érintettet előzetesen tájékoztatja. 

9.11. A helyesbítésről, a törlésről vagy korlátozásról a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az Érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot továbbította. Az értesítést a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  mellőzi, ha ez lehetetlen, vagy nagy erőfeszítést igényel. Ha a Kő a Mezőn Nonprofit Kft. nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az Érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

9.12. Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, 

  1. a) ha az jogos érdek alapján történik; ebben az esetben az adatkezelés nem folytatható, kivéve, ha az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben elsőbbséget élvező kényszerítő erejű jogos okok, vagy olyan okok indokolják, amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak, 
  2. b) ha az közvetlen üzletszerzés érdekében történik vagy ahhoz kapcsolódik; ilyen esetben e célból az adatkezelés a továbbiakban nem folytatható. 

A 4. pont rendelkezései a tiltakozás esetére is irányadók. 

9.13. Az adathordozhatóság joga alapján az Érintett egyrészt kérheti, hogy a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-től, ha ez technikailag megoldható, tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban a kezelt személyes adatait megkapja és azt bármely adatkezelőnek ő maga továbbítsa, másrészt kérheti a 6. pont szerinti adattovábbítást a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-től.

9.14. Ha a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  az Érintett fentiek szerinti kérelmét nem teljesíti, legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja annak okáról. 

9.15. Amennyiben az Érintett meglátása szerint a személyes adataival kapcsolatos jogai sérültek, úgy kérjük, hogy panaszát jelezze a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  felé a 11. pontban megadott elérhetőségek egyikén. 

9.16. A Kő a Mezőn Nonprofit Kft.  értesítésétől függetlenül a hatósághoz is fordulhat. Ha így dönt, azt az alábbi elérhetőségeken tehet bejelentést a hatóságnál: 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 

Cím:1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11. 

Levelezési cím: 1374 Budapest, Pf. 603. 

Telefon: +36 -1-391-1400 

Fax: +36-1-391-1410 

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

9.17. Ha jogellenes adatkezelést tapasztal, polgári peres eljárást is kezdeményezhet. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Ön lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a következő hivatkozáson találja törvényszékek felsorolását és elérhetőségét: http://birosag.hu/torvenyszekek). 

  1. Az adatvédelmi tájékoztató változásai a Honlapon kerülnek közzétételre. Mindig az aktuálisan hatályos adatvédelmi tájékoztató alkalmazandó a személyes adatok kezelésére, abban az esetben is, ha az Érintett regisztrációjakor, vagy személyes adatai egyéb módon történő megadásakor még egy korábbi adatvédelmi tájékoztató volt hatályban.
  2. Kapcsolat 

11.1. Amennyiben kérdése, észrevétele vagy kérése van jelen adatvédelmi tájékoztatóval kapcsolatban, panaszt tenne, vagy a 10. pontban rögzített jogait szeretné gyakorolni, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a következő elérhetőségeken:

 

2. Az adatkezelő személye 

Név: 


Kő a Mezőn Nonprofit Kft.

E-mail: 

ezittaz@ugytudjuk.hu

Telefon: 

30/945-2800

Székhely: 

9700 Szombathely, Mártírok tere 8. II. emelet 4.

Cégjegyzékszám: 

18-09-113680

Adószám: 

26426491725-2-18

 

  1. Hatály 

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2021. szeptember 03. napjától alkalmazandó.